Sosem vagytam kifejezetten gyerekre. Ugy gondoltam, majd egyszer biztosan lesz, de meg most nem. Szerettem, szeretem az unokahugaimat es unokaocsemet, nem idegesitettek a repulon a siro gyerekek, de azert orultem, mikor egy jo suru csaladi nap utan hazamentem a felnott lakasomba es azt csinaltam, amihez kedvem volt eppen. Miutan kitalaltuk, hogy johet a baba, nagyon hamar osszejott (heteken belul), ez kisse sokkolt, de minden jol ment hala Istennek. Hamarosan olyan kotelek alakult ki a kislanyom es kozottem, amit csak az ismerhet, akinek szinten van gyereke. Nekem is mondtak ezt regen, hogy igy csak a szulo szeretheti a gyereket, de ameg nem tapasztaltam meg, nem tudtam elkepzelni (es ez nem is igazan zavart). Igy negy ev tavlataban mar nehezemre esik visszaemlekezni, hogy milyen is volt az eletem nelkule. A szuletese napjan megvaltozott az eletem de ezt egyaltalan nem banom.
Aprilis 9. Ez az idei evtol egy nagyon fontos datum szamomra. Nem a kislanyom szuletesnapja, ami persze egy masik nagyon fontos datum, de teljesen mas okokbol. 2019. aprilis 9. volt az a nap, amikor meg gondtalan felnottkent eltem a mindennapjaimat. Felnottkent, de megis bizonyos tekintetben gyerekkent. Meg onzo lehettem, elhivhattam anyukamat apukamtol honapokra, hogy velem legyen kulfoldi lakhelyemen; meg kerhettem segitseget a szuleimtol. Meg tervezhettem, hogy hova viszem a szuleimet kirandulni, ha kikoltoznek hozzam es miket fogok nekik fozni, hogyan fogunk egyutt elni, hogyan fogom berendezni a szobajukat, hogyan fogunk nagy csaladi unnepeket es vasarnapi ebedeket tartani a tesveremekkel. Negy kis unoka mind a nagyszulok korul. Meg gondolkodhattam, hogy hogyan koltoztessem ki oket. Hova tegyuk a kutyaikat majd. Milyen porszivot vegyek, hogy ne legyen allat szor. Hogyan jarunk majd bevasarolni.
Aprilis 9.-ig volt egy egeszseges apukam, aki eros volt, szelid, sosem volt beteg a nathan kivul, mindig segitett anyukamnak, tudta, hogy anyu nem szeret takaritani (es az utobbi idokben mar fizikailag nehezere is esett). Apu apolta anyut, mikor rosszul volt aszthmaval. Aput nem undoritotta, ha kisgyerekkorunkban fuj dolgokat kellett utanunk feltakaritani. Apu nem itta magat reszegre, nem dohanyzott, nem szerencsejatekozott, nem volt valogatos, nem panaszkodott. Baratkozott barkivel, hajlektalanokkal, romakkal, feketekkel, neki nem szamitott, ha valaki "mas" (senki sem mas, mind kulonbozoek vagyunk es megis masok - ezen apu nem is gondolkozott szerintem, egyszeruen csak jo ember es masokban is azt latja, hogy milyen emberek). Apu mindig kemenyen dolgozott, hogy minket eltartson, en ugyan nem tudtam szivhez szoloan beszelgetni vele sajnos mar jo ideje de azt tudom, hogy nagyon szereti a csaladjat.
Ez az allapot, amikor az embernek ha vannak is bajai, azok nem eget rengetoek, megvaltozott aprilis 10.-en reggel. Amikor felhivott az anyukam, hogy apu furcsan beszel es nem erzi jol magat.. amikor a korzeti orvos rogton tovabbkuldte neurologiara.. amikor bent tartottak a korhazban es CT meg MRI vizsgalatokat vegeztek rajta.. akkor a nyugalmam megszunt. Nem teljesen egyelore.. csak mint egy fekete felho jelent meg a gond az eletunk napsutotte kek egen, amirol nem is tudtuk addig, mennyire gyonyoru tiszta kek. Osszezavarodott a beszede - ez lehetne semmiseg is, nem talalja a helyes szot.. de megsem semmiseg es ugyan nem lettem rogton nagyon ideges, megsem tudtam elhessegetni, hogy most tenyleg valami gond van. De ekkor meg mindig nem tudtuk a teljes igazsagot..
Aznap szinhazba mentunk a testveremmel es az egyik legjobb baratnommel. Hair musical. Imadom a Hairt, mar karacsonykor megvettuk a jegyet, a tesom talalta. A baratnom epp ekkor jott hozzam latogatoba es neki is vettunk jegyet. Onfeledten, kisse aggodva, de azert jo hangulatban vonatoztunk be a belvarosba, kerestunk es talaltunk egy mindenkinek megfelelo ettermet. All you can eat azaz korlatlan svedasztalos fogyasztas! Mar mind jo ehesek voltunk.
Eppen vizet toltottem magamnak, mikor a kis fekete felhobol lecsapott az elso villam. Jott a gyomronvagas. A gondtalan felnottkor/kisse meg mindig gyerekkor elmult. Tojas nagysagu daganatot talaltak az agyaban es nyomja az egeszseges szoveteket. Sokk, hitetlenkedes, a szo belenk szorul. "Baszd meg... ez nem lehet igaz!!!" Asztalhoz leules a pohar vizzel. Nezunk magunk ele. Nem merunk semmit mondani, nehogy a masikunk sirjon. A baratnom is sajnalja.. de sosem lehet ugyanaz, mint amikor az ember szeretett szulojerol van szo. "Meg nem tudjuk, lehet joindulatu." Igen, ez meg barmi lehet, valoban. De ilyen nincs.. nem lehet.. NEM LEHET! Megis tudunk enni valamit. Utana Hair. Jo nagyon, de jo a sotetseg is a szinhazban meg a hang technika, elnyomja a fel-feltoro konnyeket es szipogast. Szunet, pisiles, kozben hanguzenet hallgatas anyutol. Apu nem tudja megmondani, hany eves.. nem tudja kimondani a golyostoll nevet. Nem tudja, miert van korhazban, miert vizsgaljak. Nem tudja az orvos utan mondani, hogy szep idonk van. Delutanra szegeny elegge osszezavarodott, ez a daganatot korulvevo odematol van, ami nyomja az agyat. Az orvos szerint jol operalhato helyen van.
Lehet ugy folyni az ember konnyenek, hogy egy csomo idegen latja. Nem kell szemkontaktust teremteni es akkor nem kell latni, ha meglatjak. Kit erdekel, ha latjak. Ezt nem lehet elfojtani.
Aprilis 11. csutortok. Van nyugdijas orvos a csaladban, beszel apu orvosaval. Igen, jol mutheto helyen van a daganat, hamar lesz mutet. "Ebbe nem szoktak belehalni" Akkor nincs semmi nagy gond, csak drukkoljunk, hogy hamar mutsek, hamar deruljon ki, hogy minden rendben! Hatha utokezeles sem kell!
Aprilis 12. pentek. Meg mindig nem tudjuk, mi is van pontosan, de aput atviszik az Amerikai uti idegsebeszeti kozponti korhazba. Kapja a gyogyszereket, amik leviszik az odemat. Unatkozik szegeny es ideges, nem tudja, miert kell a korhazban lennie. Azt hiszi, ha a korzeti orvos nem kuldi be, most semmi baja nem lenne.
Aprilis 14. vasarnap. Apu jobb kedvu, mar nem zavart, de ideges szegeny a mutet miatt. Kerdezgeti az orvost, mekkora a csomo a fejeben, borsonyi vagy mogyoronyi? Okol nagysagu.. na ezt biztos felreertette, hat csak tojas nagysagu (volt meg szerdan).
Aprilis 15. hetfo. Aput masodikkent mutik. Kozben lesz egy gyors szovettan, hogy mifele a daganat es ugy mutik majd tovabb, addig fel orat alszik. Elotte mar nem beszel anyuval, de anyu ranezhet egy pillanatra mikor mar alszik es toljak a mutobe. Mi allatkertbe megyunk a gyerekekkel, mar hetekkel elotte elterveztuk. A baratom vezet, mert en tul ideges vagyok ma vezetni. Mar az allatkert vegere jarunk, nincs hir anyurol. Most mar kezdunk idegesek lenni. A testverem ir neki sms-t.. rossz hir. Rosszindulatu. Ferfiokol nagysagu. Glioblastoma. A google es a rajta talalt orvosi oldalak meg a wikipedia NEM a baratunk. Teljes letargiaban indulas haza az allatkertbol. Otthon probalom magam visszafogni, hogy ne bogjek, mert akkor vigasztalhatom a negy evesemet is, aki nem tudja, mi bajom van. Aztan nem sikerul teljesen, mondom neki, anya szomoru mert beteg a papa. Szegeny nagyon kiborul, inkabb akkor sirok ha alszik. Eleg neki, ha szomoru vagyok, nem kell meg megijednie is a sirasomtol.
Aprilis 20. szombat. Apu kijohet a korhazbol, majd varratszedesre vissza kell menni meg az utokezelest megbeszelni. Az orvos elmondja anyunak, amit mi mar a baratsagtalan google-rol megtudtunk. 2-3 ev a varhato idonk vele. Ha 6 lesz, mar szerencse. Szegeny anyut most eri a sokk, amin mi atestunk hetfon. De nem jo.. mi lesz azzal, hogy egyutt leszunk nalunk meg az osszes unoka percekre lesz autoval? Az egyutt fozessel? Skociaval, Yorkshire-rel, Wales-szel? A kerteszkedesunkkel? Apu gyenge. Nincs etvagya. Faj a feje. Nem lat jol. Nem jo az emesztese. Tul faradt, de ejjel nem tud aludni. Meg kene erosodnie, hogy ne gyengitse nagyon a kemo es a sugar.
Remelem, apu rendbejon az agymutet utan es jol birja az utokezeleseket. Remelem, lesz meg orome a mindennapi eletben. Remelem, sokaig velunk lesz meg. Remelem, akarmeddig velunk lesz, jol erzi majd magat es nem fog neki semmi fajni. Es remelem, hogy ugyan a gyerektelen eletemre 4 ev tavlatabol mar alig emlekszem, de a betegseg elotti apukamra mindig emlekezni fogok!
