Kis isztambuli gasztroséta 1.

Most nem recept következik, hanem virtuális isztambuli körséta, az általam leginkább kedvelt ehető állomásokat érintve. Mindez a teljesség igénye nélkül. Sajnos a képek nem a legjobb minőségűek és nem örökítettem meg minden arra érdemes dolgot, de ízelítőnek (meze :) ) talán megfelel.

Az első kép központi szereplője nem élelmiszer (nem, a törökök természetesen nem esznek kutyát-macskát!), de piacon (is) gyakori látvány. Cica az utcán, cica a piacon, a kikötőben, a mecset előtt, a bolt lépcsőjén, bárhol. Ez a kis tarka példány Eminönüben, a Mısır Çarşısı (Egyiptomi Fűszerbazár) utcai részén üldögélt teljes nyugalomban, mellette a lábtörlőn megfigyelhető egy darabka simit. A simit egy kör alakú, ropogósra sütött, szezámmagos perec. Kb. 1 líráért árulják nagyjából mindenhol. A legjobban az isztambuli tömegközlekedési vállalat hajójának fedélzetén esik, szintén helyben vásárolt török teával, Boszporusz-átkelés közben.


Második kép: ez egy lapos kenyérféle lenne, ha nem fújódna fel sütés közben. Ingyen és bérmentve az éhes ember elé teszik sok helyen, lehet nyammogni ameddig a rendelt fogásra várunk. Ez konkrétan a kettőből az egyik kedvenc vendéglőmben készült. Ha elkezdtük tépkedni, a levegő kimegy belőle.. de megéri. Az étkezés végén a már említett török teát kapjuk pici üvegpohárban, általában ezt is a cég ajándékaként fogyaszthatjuk.
Isztambulban két kedvenc éttermem (bocsánat, vendéglőm) van. Az egyiknek nem tudom a nevét, teljesen véletlenül fedeztem fel, nem túl széles a választék, ellenben évek óta minden ugyanolyan finom, az árak alacsonyak és a személyzet is évek óta ugyanaz. Bár ők engem nem ismernek fel valószínűleg, de mindig ugyanolyan kedvesek. Mint említettem, nem tudom a nevét eme csoda helynek, de könnyű megtalálni még akkor is, ha sosem jártunk Isztambulban: keressük meg a Kék mecsetet, eddig nem nehéz! Ott van vele szemben egy villamos megálló. Vagy szálljunk fel a Kabatas vagy Eminönü felé tartó tujára, vagy kezdjünk el sétálni a vele párhuzamos járdán abba az irányba, hogy a Kék mecset jobbra legyen. Ez kb. jó negyed óra séta. De megéri, mert köben láthatunk például egy éttermet, ahol a néni kirakatban készíti azt a nagyon finom tésztafélét, aminek most nem jut eszembe a neve, de itt egy kép lent, ni:



Szóval, elindulunk Eminönü felé, ahol a kikötő is van. Végig a villamos-sínek mellett haladunk, amelyek egyébként teljesen elfoglalják az utat és ha autó jön, akkor gebasz van. De ez nem a mi problémánk. Mindegy, haladunk lefelé a kikötő felé. Közben rengeteg kajálda és szuvenír bolt próbál minket eltéríteni úticélunktól, ami vicces is tud lenni. A törökök nagyon barátságosak, ami szinte már közhely, de attól még igaz. Ha a bolt előtt kint áll egy török és elcsípi a beszélgetésünket, valószínűleg megszólít és megpróbálja kitalálni, honnan jöttünk. Szintén közhely, de valóban szeretik a magyarokat! Ha benyögünk egy "türk ve madzsar kárdestir"-t (a török és a magyar testvérek), garantált néhány perc kedélyes csevely egykori közös múltunkról. Lényeg, hogy szánjunk időt a sétára, ha már nem a villamost választottuk, mert Isztambult nem lehet lóhalálában megismerni. Tehát kitartóan haladunk, jobb kézre lesz a Topkapı palota és az Archeológiai Múzeum, kb. félúton balra egy Dia szupermarket, majd majdnem a célnál jobbra egy On başılar nevű pide-vendéglő. Ekkor már majdnem ott vagyunk. Ha minden jól megy, kb. ekkor éles balra kanyar, majd rátérünk a Muradiye Caddesi-re. Erről nyílik jobbra egy pici sétálóutca, amelynek a jobb oldalán egy kisebb mecset áll: a Koca Mustafa Paşa Cami. Ezzel pontosan szemben van a vendéglő, ami a legutolsó az üzletek sorában. Elvileg utána már csak néhány lépcső vezet le egy nagyobb térre, ami a Sirkeci vonatállomás előtt terül el. Ha megtaláltuk a helyet, rögtön felejtsük is el az Efeş sört, mert mecset tőszomszédságában nem szolgálnak fel alkoholt. Ellenben a ihatunk egy teát, amíg rendelünk...

Rögtön ezután kezdődik a kínzás: grillezett padlizsános húsgombócok, friss vegyes salátával, bulgur piláffal és ayrannal (enyhén sós, natúr joghurtital). Ez az étel valami földöntúli, kb. két emberes az egy adag belőle, de az ára teljesen rendben van akár hátizsákos túrázóknak is. Konkrét számokra nem emlékszem, de isztambuli viszonylatban sem volt drága. Az egyetlen probléma, hogy nehéz utána megmozdulni...

Van itt még minden földi jó, a felszolgálók pedig kedvesek, de nem úúúgy.



A másik kedvenc helyemről sajnos nincs kép, ellenben tudom a nevét! Ez a híres Dürümcü baba (dürümdzsü baba) Yeşilköy városrészben. Ez a központtól elég messze van, nagyjából az Atatürk reptér felé, de ha arra járunk érdemes betérni. Különösen ajánlom a lahmacunt (török vékony pizza, fűszeres darált birkahússal), a çöp şiş-t (apró húsos kebab) és a künefe-t (édesség).









Második rész következik.. talán holnap. A holnapi rész témája a desszertek, édességek, sütikék. Azt is leírom, mi az a künefe.

Ez pedig nem direkt reklám, de miután elkezdtem írni ezt a bejegyzést, megláttam, hogy Fűszeres Eszternél isztambuli túra van indulóban. Ha valaki kedvet kapott eme posztot olvasva, ne habozzon tovább kattintani erre.