Saturday 24 September 2011

Zöld ötletek a mindennapokra

Mindig is szerettem a természetet, gyerekkoromban nagy kertünk és állataink voltak, ráadásul egy erdős-patakos rét közelében nőttem fel. Tizenéves korom óta figyelek arra, hogy környezetbarát módon éljek. Amikor én tizenéves voltam, sőt, még a huszas éveim elején sem volt nagyon elterjedt ez a szemlélet Magyarországon (azóta szerencsére változott a helyzet).
Az utóbbi pár év alatt eléggé kiműveltem magam a témából és egyre jobban rájövök, hogy a "zöld" életmód nem úri huncutság, nem idő- és pénzpocsékolás és főleg nem választható lehetőség: ha lakható állapotban akarjuk tartani a Földet, mindenkinek tenni kellene érte, aki tud. Nem hiszek abban, hogy "de hát mit számit amit egy ember tesz, a nagy cégeknek és/vagy a kormánynak kellene cselekednie". Igenis számít minden számít, amit a természetért vagy az ellen teszünk és rengeteg dolog van, ami nem kerül se extra energiába, se pénzbe, csak megszokás kérdése. Még pénzt is lehet így megtakarítani :)
Íme néhány ötlet, válogasson mindenki kedvére :)

BEVÁSÁRLÁS

- mindig legyen nálunk 1-2 textil, egészen kicsire összehajtható bevásárló táska, váratlan esetekre
- ha vásárlást tervezünk, vigyünk otthonról nejlon zacskókat zöldség-gyümölcsnek, húsnak, kosarat, hátizsákot, húzós bevásárlókocsit (banyatankot :) :) - elnézést, de ez vicces, amúgy nekem is van pedig fiatal vagyok), nagy, erős táskákat
- ha szupermarketben veszünk zöldségfélét, nem kell mindent feltétlenül zacsiba tenni, anélkül is le lehet méretni
- próbáljunk piacon vásárolni kimért dolgokat, az előre csomagolt helyett
- vásároljunk a lakóhelyünkhöz minél közelebb termesztett, szezonális árut - ez nem csak finomabb általában, de nem terheli a környezetet a szállítása, ráadásul sokszor frissebb is mert hamarabb eljut a fogyasztóhoz. Én nagyon szeretek szezonálisan főzni, mert így mindig van mit várni.

KONYHA

- főzzünk nagyobb adagokat és fagyasszunk le belőle dobozban - kevesebb energia és idő, plusz lesz kész kaja amit csak elő kell venni
- ha sütünk és ruhát szárítunk a lakásban, hagyjuk nyitva a sütő ajtót sütés után, hogy a forró levegő gyorsítsa a ruhák száradását (nekünk egyben van a nappali és a konyha)
- a beleégett vagy csak simán nagyon zsíros edényeket, tepsiket áztassuk mosószódás forró vízbe pár órára - rendkívül megkönnyíti az elmosásukat
- írjunk étrendet és ahhoz vásároljunk illetve nézzük meg mi van otthon amit már el kellene használni és abból főzzünk
- ha szemre mindig túl sokat főzünk, nagy, el nem fogyó adagok főzése helyett mérjük ki a főznivalókat
- az alma sokkal tovább ropogós marad hűtőben
- ha nincs kedvünk friss gyümölcsöt enni, nagyon sok gyümölcs finom akár mikróban sütve, egy pici mézzel, joghurttal megöntözve és szinte minden gyümölcsből lehet turmixot készíteni tejjel vagy anélkül. Punnyadt almákból isteni almás palacsinta lesz.
- az öregedő krumpli jó pürének, gombócnak, lángosnak, lapcsánkának
- maradék tésztából lehet csinálni tésztasalátát
- öregedő kenyérből nagyon finom a melegszendvics, ha meg már nagyon szárad akkor szárítsuk ki teljesen és zsemlemorzsa lehet belőle
- a zöldfűszereket nagyon jól lehet fagyasztani (apróra vágva, dobozban)
- a nagy kiszerelésű paradicsompürét jégkocka tartóban lehet fagyasztani, 1 jégkocka kb. 1 evőkanál
- a sütésre egyszer használt, nem túlhevített és nem égett étolajat lehűlés után vissza lehet önteni a flakonba és főzésre elhasználni


HÁZTARTÁS

- ha mégis sikerül nejlon zacskót hazavinni valahogy, használjuk kukazsáknak, úszás után a vizes cucc tárolására, vagy ha van a szupermarketben ilyen lehetőség, vigyük vissza újrahasznosításra
- ha túl sok ruhaakasztó vállfánk lenne, kidobás helyett (Angliában legalábbis) el lehet vinni sok szupermarketbe vinni, ahol beveszik és újra felhasználják őket
- a mosószóda egy teljesen természetes, biológiailag lebomló csodaszer. Lehet mosóporhoz adagolni vízlágyítóként, vízben feloldva jó zsíroldó, WC tisztító folyadék. Borax-szal és reszelt növényi szappannal keverve pedig nagyon jó mosópor. Erről egy későbbi posztban.
- használjunk energiatakarékos izzót és ne égessük feleslegesen a villanyt
- ha csak kicsit fázunk, öltözzünk fel rendesen a fűtés feltekerése helyett
- én azt is szoktam csinálni, hogy éjjelre leveszem a fűtést 18 fokra kb., a paplanom jó meleg és amúgy sem egészséges túl melegben aludni
- használjunk környezetbarát tisztítőszereket és a rengeteg féle helyett inkább egy-két félét, ami mindenre jó
- légfrissítő aeroszolos spray helyett használjunk légpumpásat, illatgyertya helyett illóolajos párologtató, a zsírszag ellen nagyon jó a füstölő (és a szellőztetés :) )
- az ruhákat vasaljuk ki még majdnem száraz állapotukban


HULLADÉK

- gyűjtsünk szelektíven hulladékot: ha nincs ilyen lehetőség a közelben, vigyük el biciklivel/gyalog/autóval oda, ahol van kihelyezve konténer. Már sok szupermarket parkolójában is van, ha megyünk nagybevásárolni akkor vihetjük a szemetet.
- komposztáljunk: ehhez lehet venni speciális ládát, amiben komposzt készül. Ha nem akarunk ennyire belemerülni, akkor csak egy gödör kell, amibe beledobáljuk a cuccot, majd ha megtelt betemetjük. Elvileg ebből nem lesz igazi komposzt, de a földben lebomlik és ennyivel is kevesebb szemét termelődik.
- a kiürült műanyag flakon jó virágot öntözni
- az üres befőttes üvegek pedig nagyon jók mindenféle dolgok tárolására (bab, dió, cukorka, fűszerek, zsír, gombok, csavarok stb.) vagy befőzésre
- az üres papír zacskóban nagyon jól lehet krumplit és fokhagymát tárolni, tovább friss marad benne hűvös helyen
- a használt borítékok jók bevásárló-lista írásra és üzenetek hagyására a hűtőn
- a feleslegessé vált ruha és cipő bedobható konténerbe a Vöröskereszt, Üdvhadsereg részére szupermarketek parkolójában
- a kiöregedett pamut, flanell, frottír törölközők, ruhadarabok (fehérneműk is!) nagyon jó szolgálatot tesznek törlőrongyként

ÉLETMÓD, BŐRÁPOLÁS

- ez valószínűleg egyértelmű, de: használjunk tömegközelekedést, biciklit és gyalogoljunk, ahol csak lehet
- használjunk természetes kozmetikai cikkeket (erről bővebben később)
- hacsak nem agyonklórozott vagy mérgező a víz ahol élünk, igyunk csapvizet. Sőt, még vigyük is magunkkal palackban :)
- ez nem megy mindenkinek, de kipróbálni érdemes: együnk kevesebb húst és állati terméket. Ha valaki nem akar vagy nem tud vega lenni, már azzal is nagyon sokat tesz ha hetente egy nap nem eszik húst (vagy halat).

Végül néhány hosszabb-rövidebb film a témáról:

Csapvíz és palackozott víz összehasonlítása:
http://www.youtube.com/watch?v=_3QBZac3MSY&feature=results_main&playnext=1&list=PL36D298835102C9FA

Mi a nejlon zacskók sorsa?
http://www.youtube.com/watch?v=GLgh9h2ePYw

The No Impact Man (film egy New York-i családról, akik úgy próbálnak élni, hogy egyáltalán ne ártsanak a környezetnek - nagyon érdekes film)

Yann Arthus-Bertrand Home című filmje - az egész megnézhető itt:
http://www.youtube.com/movie?v=jqxENMKaeCU&feature=mv_sr

Gyors, krémes cukkini leves (vegán)


A cook vegetarian magazin legújabb számában olvastam ezt a receptet, nagyon gyorsan elkészült és nagyon finom. Ráadásul nagyon kevés hozzávalóból megvan, csak cukkini kell hozzá az általában otthon megtalálható dolgokon kívül.



Hozzávalók 2-3 adaghoz:

- 1 kicsi cukkini, lereszelve
- 1 közepes fej hagyma finomra vágva
- 1 evőkanál olaj
- fél liter zöldségleves (pl. dm-es Alnatura kockából)
- kis csokor petrezselyem finomra vágva
- 125 ml szójatejszín vagy növényi tej
- só, bors
- tökmag (opcionális)

1. A cukkinit a hagymával feltesszük pirulni olajon. Ha üveges, felöntjük a zöldséglevessel és gyöngyöző forrással kb. 10 percig főzzük. Ha már puha a cukkini és a hagyma, beleszórjuk, a petrezselymet és beleöntjük a szójatejszínt, felforraljuk és ízesítjük.

2. Az eredeti recept nem írta, de én tálaláskoz szórtam rá egy kis tökmagot is. Puffasztott rizsszelettel tökéletes vacsora.

Thursday 22 September 2011

Zöld-séges tészta (vegán)


Lakótársaim egy étteremben, pontosabban egy steak house-ban dolgoztak nemrég, ahol a sok husi között van egy-két vega fogás is. Az egyik egy tésztaféle, amit itthon is elkészítettek, nem kis megelégedésemre. Röviden szólva: ez valami brutálisan jó kaja!!! Ráadásul az általam eddig nagyon nem szívlelt zöld koriandert is sikerült megkedvelnem miatta.

Az én verzióm kicsit eltér az eredetitől, de ízre és illatra szinte ugyanolyan.

Tehát ez egy tejszínes-zöldfűszeres szósz sok zöld színű zöldséggel, húsevőknek jár a tetejére egy natúr grillezett csirkemell. A legfinomabb linguine tésztával, de teljes kiőrlésű nokedlivel és spagettivel is megállta a helyét, legalábbis semmi nem maradt belőle...

Hozzávalók 4 főre:

- 360 g száraz tészta - spagetti vagy linguine, esetleg szélesmetélt (szokásos módon kifőzve)
- egy bögre (1 csésze) mirelit zöldborsó
- 1 marék zöld hüvelyű zöldbab, 2 centis darabokra vágva
- 1 kicsi cukkini, nem túl vékony szeletekre vágva (a héja maradhat ha zsenge)
- 200 g laskagomba, harapásnyi darabokra vágva
- 4 gerezd fokhagyma, összezúzva
- 1-1 csokor snidling, petrezselyem és bazsalikom, apróra vágva
- néhány szál zöld koriander, apróra vágva
- 1 doboz (kb. 150 ml) szójatejszín vagy tejszín
- olaj, só, őrölt feketebors és fehérbors (kb. fél teáskanálnyi a borsokból), vegamix, víz
- 1 evőkanál kukoricakeményítő
- mehet még bele kb. 150-200 g zöldspárga feldarabolva, ha épp szezonja van

A fokhagymát feltettem pirulni egy kevés olajon. Amikor illatozott, rádobtam a gombát, kicsit együtt pirítottam. Hozzáadtam a zöldbabot, borsót, kevés vegamix-szel együtt sütögettem. Fedőt rátettem, kicsi víz ment alá és amikor félig puha volt a zöldbab, hozzáadtam a cukkinit. Mikor minden megpuhult (de mielőtt szétfőtt volna), beleszórtam a zöldfűszereket, nyakonöntöttem tejszínnel és még egy kis vízzel. Együtt felforraltam és kis vízben elkevert keményítővel besűrítettem. Sóval, borssal ízesítettem.

Tuesday 20 September 2011

Paradicsomos-olívás kolbász ragu (vegán)


Az alábbi recept eredetileg húsos kolbászból készül, annak is a brit verziójából. Magyarországon nem tudom, mennyire lehet ilyen kolbászt venni, pláne húsmentes változatban, de ha jól tudom, otthon is van valamilyen gabonakolbász. Az a lényeg, hogy ne magyaros ízesítésű ill. paprikás legyen. Ehhez ilyen fehéres vagy natúr színű, virsliszerű kolbász kell, lehetőleg erőteljes zöldfűszeres (zsálya, rozmaring) ízesítéssel, de igazából bármilyennel jó lesz. Egy másik hozzávaló az élesztőkivonat (Marmite), ez sem tudom, kapható-e otthon. Talán a Tescoban láttam már a világkonyha részen.

Az eredeti recept innen: BBC Good Food

Hozzávalók:

- 8 db kolbász (kb. 450 g) (én fele-fele arányban ezt használtam: Cauldron Lincolnshire sausage és Linda McCartney sausage)
- 1 evőkanál olaj
- 2 teáskanál oregano
- 2 gerezd fokhagyma vékonyan felszeletelve
- 1 x 400 g konzerv vagdalt paradicsom
- 200 ml zöldségleves (pl. dm-es Alnatura kockából)
- 100 g kimagozott fekete olívabogyó
- 500 g csiperke, vastagra szeletelve (nekem csak 250 g volt itthon, így is jó volt)
- opcionális: 1 teáskanál élesztőkivonat (Marmite)

1. A kolbászt harapásnyi darabokra szeleteljük. Olajon megpirítjuk.

2. Az oreganót és a fokhagymát hozzáadjuk, tovább pirítjuk. Beleöntjük a paradicsomot és a többi hozzávalót, felforraljuk majd forrás után közepes lángon 15 percig főzzük. Hagyjuk kicsit besűrűsödni. Ha túl híg lenne, egy evőkanál liszt és kevés víz keverékével besűrítjuk (én csicseriborsó-liszttel sűrítettem). Az eredeti recept nem írja, de én a főzés végén belekevertem 1 teáskanál élesztőkivonatot, valami hihetetlenül jó ízt adott neki.

3. Krumplipürével vagy tésztával tálaljuk.

Guacamole (avokádó mártogatós) (vegán)


Hozzávalók:

- 3 nagy érett avokádó
- 1 nagy érett paradicsom
- 1 nagyobb lime vagy citrom leve
- koriander zöldje apróra vágva, ízlés szerint
- 1 kicsi vöröshagyma, finomra vágva
- 1 piros vagy zöld chilli, kimagozva, apróra vágva
- 1 gerezd fokhagyma, összezúzva
- a tálaláshoz: tortilla chips

1. Az avokádót kimagozzuk, kikanalazzuk a héjából és nagyjából összetörjük. A paradicsomot felkockázzuk.

2. Az avokádót, paradicsomot és a többi hozzávalót alaposan elkeverjük. Fontos, hogy ne tároljuk fém tálban, mert az avokádó könnyen barnul. 1-2 napig marad szép színe egyébként. Kicsit jó állni hagyni, hogy az ízek összeérjenek.

A recept innen: BBC Good Food

Sült paprika - dió mártogatós (vegán)


Hozzávalók kb. 4 adaghoz (több féle mártogatós közé, előételnek, mezének)

- 1 tk. őrölt római kömény
- 1 tk. pirospaprika vagy füstölt pirospaprika
- 2 evőkanál napraforgó- vagy repce-olaj
- 2 evőkanál extra szűz olívaolaj
- 2 nagy piros paprika (kaliforniai vagy kápia)
- 1 evőkanál sűrített paradicsom
- 100 g dióbél
- 1 gerezd fokhagyma
- 2 evőkanál gránátalma-melasz (ennek hiányában vörösbor-ecet vagy citromlé - én citromlevet használtam)

1. A paprikákat grillen megsütjük, nálam hármas fokozaton kb. 30 perc alatt készült el, közben egyszer megforgattam. Akkor jó, ha hólyagos és a héja már feketedik. Kicsit kihűtjük, a szárát, héját és a magokat eltávolítjuk.

2. Közben a napraforgó-olajon megpirítjuk a római köményt. Ha kész, a paprikával és az összes többi hozzávalóval botmixerrel összedolgozzuk. Meleg pitával az igazi.

A recept innen: BBC Good Food

Sunday 18 September 2011

Egyben sült magyaros kölesfasírt (ovo-vegetáriánus)


Fasírtra vágytam, de nem babból és nem dióból. Tökfőzelékre kellett feltétnek. Ihletet kaptam kölesfasírtra ezen a jó kis blogon: Mindennapi Ételeink,volt is itthon köles - ezek után adott volt a folytatás.

- egy csésze (250 ml) köles
- két csésze víz
- 1 teáskanál vegamix, némi só
- kevés olaj

- 1 nagy hagyma apróra vágva
- 6 gerezd fokhagyma összezúzva
- 3 teáskanál pirospaprika
- 2 evőkanál csicseriborsó liszt
- 1 kicsi cukkini durvára reszelve
- 1 közepes répa durvára reszelve
- 1 marék zöldborsó (ha fagyos, kiengedve)
- 1 csokor petrezselyem, apróra vágva
- só, bors, fehér bors ízlés szerint
- 1 teáskanál majoranna
- 1 tojás (elhagyható)

- olaj és zsemlemorzsa a sütőformához

1. A kölest szűrőben leöblítjük, kevés olajon megpirítjuk. Felöntjük a sós vegamixes vízzel és megfőzzük. Az összes vizet magába fogja szívni. Ha elfőtte a levét és puha, félretesszük kihűlni.

2. A sütőt előmelegítjük 250 fokra (legerősebb fokozat), a sütőformát (jelen esetben gyümölcskenyér-forma) kiolajozzuk, zsemlemorzsával körbeszórjuk.

3. A kihűlt kölest krumplitörővel kicsit fellazítjuk, ha nagyon összeállna, majd az összes többi hozzávalóval összegyúrjuk. Ha szükséges, lehet több pirospaprikát is használni az ízesítésre. Belesimítjuk a sütőformába és a formát egy forró vízzel teli tepsibe helyezve kb. 45-60 perc alatt készre sütjük. Hidegen könnyebben szeletelhető. A forró vizes tepsi azért kell alá, mert a köles hajlamos a kiszáradásra, főleg légkeveréses sütőben.

Mirza Ghasemi vagyis padlizsán-krém iráni módra (ovo-vega)

Az alábbi posztot két nagyon-nagyon kedves barátomnak, E.-nak és P.-nak ajánlom, akik megismertettek eme ínyencséggel :)

A Mirza Ghasemi egy iráni padlizsán-krém, elvileg Irán északi részéből származik. Mártogatni lehet pitával, pirítóssal, bagettel, tortillával... nagyon-nagyon finom. Sült padlizsánból, paradicsomból és fokhagymából áll, kurkumával fűszerezve, tojással elkeverve. Az én receptem a fent említett barátaim verziója, a saját ízlésem és az interneten talált útmutatók alapján állt össze. Szabad tűzön grillezett padlizsánból a legfinomabb. Ha tudunk így grillezni, akkor érdemes többet megsütni és a héjuktól megszabadított padlizsánokat fogyasztásig a mélyhűtőben tárolni.

Hozzávalók:

- 2 nagy padlizsán
- 2 közepes paradicsom
- kb 1 közepes fej fokhagyma, összezúzva
- 1 evőkanál sűrített paradicsom, apróra vágva
- 1 csapott teáskanál kurkuma
- olívaolaj
- 1 tojás, kissé felverve

1. A sütőt előmelegítjük 220 fokra, vagy ha van grill, közepes (3) fokozatra. A padlizsánokat megmossuk, megszurkáljuk (fontos, különben felrobban) és tepsibe, grill rácsra helyezve 30-40 perc alatt megsütjük. Akkor jó, ha jó ráncos és érintésre puha.

2. Kicsit hagyjuk őket kihűlni, úgy könnyebb velük dolgozni. Vágódeszkán hosszában kettévágjuk őket és kikaparjuk a héjból. Az így kapott padlizsánhúst egy tálban félretesszük.

3. A fokhagymát egy kevés olajon elkezdjük sütni. Amikor kezd illatozni, rádobjuk a kurkumát és együtt sütjük kb. 1 percig, közben kevergetjük. Rádobjuk az összes többi hozzávalót, a tojást kivéve.

4. Közepes fokozaton addig sütjük kevergetve, amíg elkezd összeállni és a paradicsom is főtt jelleget vesz fel.

5. Belekeverjük a tojást és amint megszilárdul, levesszük a tűzről. Hidegen (szobahőmérsékleten) különösen finom, hűtőben pár napig eláll, de jobb két napon belül megenni a tojás miatt.

Ötperces banán-desszert (vegán vagy laktovega)


Ma délután rámjött az édesség-ehetnék, de ugye egészséges életmód meg minden, így nincs itthon süti és társai. Volt viszont banán meg nagyon sötét étcsoki, így született ez a jó kis desszert. Én sima joghurttal készítettem, de szója-joghurttal és esetleg méz helyett agavé sziruppal készítve lehet vegánosítani.

Hozzávalók 1 adaghoz:

- 1 banán
- 5 g (2-3 kocka) étcsoki (Green & Black's 85%-os vagy más, legalább 70% kakaó tartalmú)
- 1 evőkanál pisztácia vagy más mag
- 1 teáskanál méz
- 2 teáskanál natúr joghurt

A banánt négy részre vágom hosszában, egy tányéron eligazítom, a csokit középre teszem és mehet a mikróba 2 percre legnagyobb fokozatra.

A kész, joghurttal és mézzel körben megöntözöm, pisztáciával megszórom.

Ennyi, már csak meg kell enni.

Wednesday 14 September 2011

Gujarati fűszeres káposzta krumplival és kókusszal (laktovegetáriánus)

A receptet a BBC Good Food-on találtam. Ha ghí helyett olajjal készítjük, vegán étel lesz belőle, de az indiai ételekhez én kifejezetten szeretek ghít használni mert ad nekik egy nagyon finom ízt. Köretként vagy önálló fogásként is megállja a helyét.








Hozzávalók 4 (nagy) adaghoz:

- 500 g újburgonya (ennek hiányában normál is megfelel) alaposan megmosva de nem meghámozva, a kisebb szemek elfelezve, a közepes vagy nagyobb szemek negyedelve - nagyobbra vágjuk, mint ha pl. paprikás krumplit főznénk
- 2 ek. ghí vagy étolaj
- 1 csipet asafoetida (hing)
- 1 teáskanál fekete mustármag
- 1 teáskanál római köménymag (egész)
- 2 szárított piros chilli vagy 1 teáskanál chilli pehely, esetleg cayenne bors vagy Erős Pista
- 1 zöld chilli kimagozva, vékonyra karikázva
- 1 hegyes fejű káposzta vagy egy fél fej fehér káposzta legyalulva vagy csíkokra vágva
- 1/2 citrom leve
- 2 evőkanál kókuszreszelék vagy friss kókusz szeletkék megpirítva
- koriander zöld ízlés szerint

1. A burgonyákat sós vízben kb. 10 perc alatt majdnem puhára főzzük. Ezután a vizet leöntjük róluk, egy villa hátuljával kicsit összetörjük, de maradjanak nagyobb egész darabok benne.

2. Egy nagyobb serpenyőben felforrósítjuk a ghít vagy olajat, a fűszereket beledobjuk és kevergetve pár percit sütögetjük. Vigyázni kell, nehogy megégjenek. Akkor jó, ha átható indiai illat terjeng és pattognak a magok.

3. Beleszórjuk a káposztát, a friss chillit és némi sót, majd 3-4 percig kevergetve sütögetjük. Ezután a krumplit is hozzáadjuk és még 2-3 percen át sütjük kevergetve. Akkor jó, ha a káposzta is nagyjából puha, de azért még roppanós. Belekeverjük a kókuszt, citromlevet és koriandert majd azon nyomban tálaljuk.

Az asafoetidával vigyázni kell, nagyon erőteljes íze van, ezért tényleg csak egy csipetnyi kell belőle.

Paneer kofta azaz indiai sajtgombóc (lakto-ovo vegetáriánus)


Olajban kisütött indiai sajtgombócok, fűszeres paradicsommártásban.

Hozzávalók kb. 4 főre:

Kofta hozzávalók:

- 1 csomag (227 g) paneer, lereszelve (finomra)
- 2 közepes krumpli meghámozva, lereszelve (finomra)
- 1/4 teáskanál garam maszala
- 1 tojás, lazán felverve
- só ízlés szerint
- olaj a sütéshez

A mártáshoz:

- 2 evőkanál napraforgó olaj vagy ghee
- 1 nagy hagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 teáskanál friss reszelt gyömbér
- 1 teáskanál kurkuma
- 1/2 teáskanál chilli por
- 2 teáskanál őrölt koriander
- 1 teáskanál paprika
- 4 paradicsom felkockázva vagy 1 db 400 g-s hámozott/vagdalt paradicsom konzerv
- zöld koriander a tálaláshoz

Köret: párolt rizs (basmati lehetőleg, bár én most sima barna rizzsel ettem)

Elkészítés:

1. A koftához valókat összegyúrjuk, az olajat felforrósítjuk. A kezünkbe veszünk kb. 1 tojásnyi masszát, összecsukjuk a tenyerünket és amennyi az összecsukott tenyerünkben marad, hosszúkás gombóccá formázzuk. Bő olajban, a közepes és a legforróbb fokozat között pirosra sütjük. Papírtörölközőre kiszedjük, félretesszük.

2. A hagymát felszeleteljük, a zsiradékon aranybarnára sütjük. Hozzáadjuk a fűszereket és a fokhagymát és tovább sütjük amíg nagyon jó, erős fűszer illat nem lesz. Hozzáadjuk a paradicsomot és kevergetve közepes lángon addig főzzük, amég nagyjából egynemű szósz lesz belőle. Egy kis vizet lehet hozzáadni főzés közben. A végén hozzáadunk egy kevés zöld koriandert.

3. A koftákat párolt rizs mellé helyezzük egy-egy tányéron és a szósszal nyakonöntve tálaljuk.

Tuesday 13 September 2011

Egészséges almás pite (laktovegetáriánus)




Az alábbi almás pite saját kreálmány, mármint a recept is. Nagyon finom lett, simán vetekszik egy hagyományossal és annyira egészséges, hogy az már szinte bosszantó :)

Hozzávalók egy kb. 30 cm-s körformához

Tészta:

- 200 g teljes kiőrlésű búzaliszt
- 100 g teljes kiőrlésű rozsliszt
- 140 g kókuszzsír
- 3 evőkanál 12%-os tejföl
- csipetnyi só

Töltelék:

- 1.2 kg alma megtisztítva, lereszelve (a héja maradhat)
- 2 csapott evőkanál barna nádcukor (opcionális)
- 1 tk. mézeskalács-fűszer vagy csak fél tk. fahéj (opcionális)
- 150 g durvára vágott dió

A gyúráshoz némi liszt

1. A reszelt almát feltesszük párolódni egy lehetőleg vastag fenekű lábasban. Ízlés szerint fűszerezzük és cukrozzuk. Nekem gála alma volt otthon, ehhez kellett 2 evőkanál cukor. Addig pároljuk kevergetve, amég a levét el nem főtte. Én melegen használtam, de ha van idő kihűteni, az is jó.

2. Miközben az alma fő, a sütőt előmelegítjük 180 C fokra. A sütőformát, ha szükséges kiolajozzuk. Nekem kerámia formám van, ezt nem kellett.

2. A tésztához valókat összegyúrjuk, elfelezzük a tésztagombócot, kinyújtjuk, a formába helyezzük. Dióval megszórjuk. Belesimítjuk a tölteléket, kinyújtjuk a másik lapot, betakarjuk vele. Megszúrkodjuk, majd kb. 30-40 perc alatt készre sütjük. Egy kis vaníliás porcukrol lehet rá szórni.